Bizony, bizony, ez harc a kilókkal!

Kb. két éve voltam 76 kg, most megint verem a 93-at. Elképesztő. Jó, betegen feküdtem három hónapot, minimális mozgással és minden orvosi vizsgálat napján fékezhetetlen evéssel. Újra rámozdultam a rántotthúsos szendvicsre, és nagy kedvencem lett a sajtos bagett - ha lehet, akkor kettő is egymás után. Nasinak tejeskávé, és üvegszámra méz - csak gyógyszerként, persze. :)

Fájnak a lábaim, a mindennapos rutinmozdulatok is problémát jelentenek. Télen már kérdezte Mariann, hogy nem társulunk-e egy fogyiklubra, de őszintén megmondtam neki, hogy nincs hozzá lelkierőm. Most már úgy ítéltem meg, hogy van, és jelentkezett is, mintegy varázsütésre. Ráadásul Márta barátnőm, élő lelkiismeretem is azt tanácsolta, hogy kezdjek hozzá lefogyni. Két ilyen inspiráló ember (még össze sem tudtak beszélni) jelzése után össze kell kapnom magam. 

Mariann számítása szerint november közepére el kellene érnem a 75 kg-ot. Ha minden rendben menne. De nem fog. Már tudom, hogy nem egyszerű a dolog. Vannak stagnálások és vannak visszaesések. Emberből vagyunk. De neki kell rugaszkodni, mert így nem maradhatok.

Tegnap már meglegyintett az első motiváció: mivel nem voltam egyedül a kedvenc helyemen, szégyelltem befalni egy rántotthúsos szendvicset - pedig akkor készült el, majd elájultam az illatától. És meg tudtam állni! Megfordultam és otthagytam. Huhh!